Az előző írásokban már sokat foglalkoztam a várakozás gyötrelmeivel. Ezt most nem fogom megint taglalni. Nyilván nem jutottam be mindenhova egyből, de eddigre már kelőképpen edzett voltam és már egész jól bírtam. Inkább nézzük az egyes vizsgálatokat. Gyanítom, hogy a vérkép, az EKG és a röntgen ismerős lesz sokaknak.
A vérképhez, természetesen vért kell venni. Erről csak azért írok, mert az alatt az idő alatt, amíg beteg voltam, körülbelül ötször vettek tőlem vért, és mindig másképp. Úgy értem, másképp „fájt”. Volt, akinél észre sem vettem, hogy bennem volt a tű, de volt olyan, ahol kifejezetten éreztem. Sokan nem szeretik, ha vért vesznek tőlük, ezért most egy kis segítség jön. Szerintem, két dolgot kell csinálni vérvétel közben, és akkor biztosan könnyebb lesz. Az egyik, hogy semmiképp sem szabad „odanézni”. Tényleg nem klassz látvány, ahogy belénk nyomnak egy tűt és még utána a vérünk is megindul. A másik, hogy beszélgessünk a vért levevővel. Ilyen vérvételkor általában elég sok vért levesznek, tekintve, hogy sok mindent vizsgálnak majd. Üssük el ezt az időt beszélgetéssel, így hamar el fog telni. Nem nagy megfejtések ezek, de nekem abszolút bejöttek és most már állítom, hogy rutinos véradó vagyok.
Az EKG a szívritmust vizsgálja. Nagyon egyszerű a vizsgálat. Felöltözve lefekszünk egy ágyra. Egyedül az órát, meg gondolom, ha vannak, az ékszereket kell levenni. Rá csíptetnek a végtagjainkra egy egy csipeszt és pár pillanat múlva már meg is van az eredmény. Ebből fogja tudni például az altató orvos, hogy ketyeg a szívünk, mennyire, hogyan vagyunk altathatóak.
A röntgenkép készítés sem szorul túl sok magyarázatra. Sokan átestünk már ilyenen. Ha valakinek mégis új: a röntgen képpel gyakorlatilag átvilágítanak és megnézik mi újság van belül. Például, hogy a csontok hogyan helyezkednek el. Na szóval, le kell vetkőzni azon a tájon, amit vizsgálnak, odaállni a géphez és kész. Mivel nekem a felsőtestemet vizsgálták nagy levegőt kellett venni és amíg el nem készült a kép, benntartani. Ennyi.
A CT újdonság volt nekem, remélem sokan másoknak is, ezért ezt kicsit jobban részletezem. Ennek a vizsgálatnak a lényege, hogy a belső szervek hogyan is néznek ki, esetlegesen milyen változás van. Az én esetemben konkrétan arról volt szó, hogy ezzel a vizsgálattal is szerették volna látni a daganatom természetét és kiterjedését.A művelet úgy zajlik, hogy egy órával a vizsgálat előtt meg kell érkezni. Ekkor adnak a páciensnek egy kb másfél literes, úgy nevezett kontraszt-anyagot tartalmazó löttyöt, amit ezalatt az egy óra alatt szépen, lassan, de folyamatosan meg kell inni. Ez az ital a víznél kicsit sűrűbb lé és különböző ízekben van. Az én esetemben ánizsos volt, aminek különösen örültem, mert az ouzora hasonlított, amit kifejezetten bírok. Az itteni várakozás persze egyáltalán nem ugyanolyan, mint egyébként, hiszen itt aktívan telik. Mire letelik az egy óra már hívnak is be a géphez. Bent a vizsgálóban egy olyan ágy vár, ami körül egy nagy, vastag karika mozog körbe (lásd kép). Ide fel kell ülni és még mielőtt megkezdődne az átvilágítás még egy pohárral meg kell inni a kontraszt-anyagból és rákötnek a vénákra egy adagolót, amiből szintén ilyen kontraszt-anyag cucc jön. Na, ha mindez megvan, akkor mindenki kimegy a szobából és jöhet a vizsgálat. A karika el kezd mozogni és amikor azt mondják egy hangszórón keresztül, hogy "nagy levegő", akkor belénk pumpálják az anyagot és készül a felvétel. Mindezt egyszer megismétlik. Egy felvétel kb 30-60 mp-ig tartott emlékeim szerint és semmiféle fájdalommal nem járt. Elvileg kellett volna éreznem egy kis forróságot, amikor belém nyomták az anyagot, de én nem igazán éreztem. Illetve előfordul, hogy valaki elszédül, de ilyen sem történt velem. Amikor mindez kész, akkor ki kell menni és el kell kezdeni jó sok folyadékot (vizet, gyümölcslét) inni, hogy a kontraszt anyag kiürüljön. Félóra biztonsági várakozás után pedig lehet távozni.
Kissé fárasztó volt a nap, a CT-ről este 9:00 körül jöttünk ki. A doktornő azonban megkérte az édesapámat, hogy feltétlenül várjuk még meg aznap az eredményt, hogy a másnapi professzor úrral történő beszélgetésünknél már meglegyen. Emellett pedig, függetlenül attól, hogy milyen késő van, hívjuk fel az eredménnyel a doktornőt. Azt hiszem, hogy nem kell külön felhívnom itt a figyelmet a doktornő lelkiismeretességére.
Már elmúlt éjjel 11:00 óra, amikor visszaértünk a CT rendelőbe. Az eredmények és a felvétel már készen vártak minket. A papám tárcsázott és hívta a doktornőt. Elkezdte beolvasni a lelet szövegét. Mi addig csak hallgattunk. Fél szemmel próbáltam figyelni a papám reakcióit, de nem tudtam semmi különöset leolvasni belőle. Arra gondoltam, hogy most megint valami szörnyűség fog kiderülni. Kiderül, hogy órási a probléma és azonnal műteni kell. Vagy mit tudom én... Azért, hogy ezt minél később tudjam meg, arrébb is mentem, hogy ne is halljam, hogy miket mond a telefonba.
Aztán pár perc múlva befejezte a beszélgetést és letette a telefont. Odajött hozzánk és az elmúlt egy hónap legjobb hírét közölte. A CT vizsgálat nem tudott kimutatni rákos elváltozást. Istenem! Végre valami jó hír! Kimondhatatlanul örültem és órási kő gördült le a szívemről. Az első dolgom volt, hogy édesanyámat felhívjam. Persze ő is nagyon örült. Na, csak jó irányba indulnak a dolgok!
Másnap reggel fél 8-ra kellett mennünk a professzor úrhoz. Ő is a 400-ágyas klinikán dolgozik, az V/B sebészetet vezeti. Pont olyan volt a külleme, ahogy egy professzort elképzeltem magamban. Őszes hajú, magas, egyenes tartású ember. Kedves, de nem jópofizós. Épp, amilyenek lennie kell.
Bevezetett minket az irodájába, és hellyel kínált. Kérte, hogy pár szóban meséljem el a szitut. Biztos, hogy ismerte a történetem, hiszen a Király doktornővel már konzultáltak, csak, gondolom az én szavaimmal is hallani akarta és talán arra gondolt, hogy ha beszélek, akkor kicsit megnyugszom. Mert izgultam piszkosul. Most minden ki fog derülni a műtéttel kapcsolatban.
Elkérte az anyagaim, a vizsgálati eredményeim. Rögtön a CT felvételével kezdte. Kivette a tokból a CD-lemezt és laptopjához ment. Beletette és elkezdte a kattintgatást. Síri csend volt az irodában. Egyikünk sem mert beszélgetni közben. Csak azt hallgattuk, ahogy az egérrel és a billentyűzettel kattog. Ő semmit sem mondott közben. Még csak annyit sem, hogy „ühüm”. Mély hallgatás és hallgatás. Csak teltek a másodpercek. Aztán a percek. Kezdett egyre gyanúsabbá válni számomra a dolog. Itt valami baj van. Aztán egyszer csak felállt az asztalától és odaült hozzánk. Szigorú arckifejezése volt. Belekezdett:
„A szívével nem volt baja korábban?”-kérdezte.
„Nem.”-feleltem értetlenül.
„Nos, a szívnél találtam egy képletet, ami számomra gyanús. Nekem nem szakterületem a szív, ezért mindenképpen szeretnék erről konzultálni egy pár kollégámmal. Addig viszont, amíg nem derül ki, hogy mi itt a probléma, még várjunk a műtét időzítésével. Holnap keressenek meg, addigra elintézem a konzultációt.”
„Rendben.”-válaszoltam.
Első blikkre csak azt fogtam fel, hogy a műtétet el kell halasztani és ennek őszintén szólva örültem. Aztán szép lassan leesett a dolog, hogy bakker, itt valami újabb gáz van. Mi van??? Amikor már kint voltunk a folyosón, akkor kezdtem el igazán kétségbe esni. Baj van a szívemmel? Már a szívemmel is baj van? Te jó ég! Mi történik velem?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése