Szűk egy hetem volt, hogy mind lelkileg, mind praktikusan felkészüljek a kórházi tartózkodásra. Igazából egyik sem sikerült 100%-osan, de így utólag tudom, hogy hogyan lehetett volna jobban csinálni. Ezt most megosztom.
Kezdjük akkor a lelki felkészüléssel. Ahogy azt az előző posztban írtam, onnantól kezdve, hogy már semmi kétség nem volt afelől, hogy tényleg meg fognak műteni, már nem azon járt az agyam, hogy hogyan lehetne elkerülni a műtétet, hanem azon, hogy bárcsak már lennék túl rajta. Viszont az időt “sajnos” nem lehet felgyorsítani. Így hát én speciel azt csináltam, hogy megpróbáltam minél inkább kitölteni az időt és lefoglalni magam, hogy minél kevesebb olyan szabad időm legyen, amikor járathatom az agyam a műtéten, illetve azon, hogy “mikor lesz már?”.
Ez most nagyon tudományos lesz. Annak meghatározására, hogy milyen elfoglaltságot válasszunk, két fontos dimenziót kell figyelembe vennünk. Az egyik az idő, a másik a minőség, kvázi a tevékenység tárgya.
Az idő szempontjából érdemes olyan elfoglaltságokat választani, amely egyszerre minimum 2-3 óráig lefoglal. Persze minél hosszabb, annál jobb. Ha rövidebb, akkor nem tudom kellő mélységig kikapcsolni az agyam.
A másik dimenzió, az időn kívül a tevékenység tárgya. Mindenképpen olyan tevékenységet kell választani, amely egyébként is érdekel, és úgy érezzük, hogy hasznos, ha azt csináljuk. Én akkor egy új munkába vetettem bele magam. Ez a fajta tevékenység volt annyira izgalmas, hogy tényleg lefoglalt. Ha egy meglévő munkát kellett volna végeznem, a rutin miatt, biztosan nem lettem volna képes teljesen kikapcsolni.
Tudom persze, hogy mindez nem a spanyolviasz, de nekem segített a nappali stressz legyűrésében. Hátha segít másnak is!
Amire viszont nem tudtam rájönni, hogy hogyan tudnám jobban csinálni, az az elalvás volt. Onnantól kezdve, hogy letettem a fejem az ágyra, egyből azon járt az agyam, amin nem kellett volna. Pedig nekünk még TV is van a hálóban, de az sem segített. Őszintén szólva, nekem ennek a problémának a feloldására egyedül a nyugtató/altató szedése volt jó. Ha egy órával a lefekvés előtt bevettem egy 25 mg-os bogyót, akkor már nem volt semmi gond az elalvással.
A lelki felkészülés után pedig néhány szó a praktikumról.
Bár a nagymamám azt javasolta, hogy próbáljam meg az egész benntartózkodást úgy felfogni, mintha egy szállodában lennék, azért a kórház nem hotel. Sokban hasonlítanak, sőt az én esetemben a nővérkék nyújtotta ellátást még az öt csillagos szállodák sem vállalnák (utólag elolvasva, ez elég kétértelmű, de ne tessék rosszra gondolni!), de azért az ember szívesebben tartózkodik egy Hiltonban, vagy akár egy Best Westernben, mint egy kórházban. És most egyáltalán nem arra gondolok, hogy miért van az ember az egyik, illetve a másik intézményben. Kizárólag a szolgáltatásokra gondolok.
Nekem az által, hogy a Horváth Örs professzor úr betege voltam, különleges és egyáltalán nem átlagos szerviz “járt”, amit majd akkor fogok részletezni, amikor a “bevonulásomról” fogok írni. Azonban nyilván volt lehetőségem megfigyelni, hogy milyen körülmények vártak volna rám, ha úgy esek be az utcáról és átlagos ellátásra szorulok. A tanácsaimat is ez alapján adom.
Néhány általános észrevétel.
Fiziológiailag teljesen más állapotban van az ember egy ilyen mértékű műtét után, mint amikor egészséges. Az első egy-két nap úgy megy el, hogy észre sem venni. Bőven van mit “tenni”, nem kell arra készülni, hogy majd tonnányi olvasnivalóval vagy keresztrejtvénnyel kell magunkat lefoglalni.
Másik fontos észrevétel, hogy egyágyas szobák nemigen vannak a kórházakban, de legalábbis nem ez a jellemző. Általában 4-6-8 fős szobákkal kell számolni. Így erre praktikusan is fel kell készülni.
Végül, de nem utolsó sorban, sajnos a kórházak is célpontjává váltak a tolvajoknak, épp ezért érdemes megkérni egy rokont vagy barátot, hogy a nagyobb értékeket (például: laptop) vigye haza minden nap, a látogatási idő után. A 400-ágyasban egyébként reggel 8-tól este 7-ig volt látogatási idő, ami szerintem elég korrekt.
Na, és akkor a konkrétumok.
Kezdjük a ruházattal. Papucs mindenképp legyen velünk. Érdemes pizsamát vinni magunkkal, lehetőség szerint váltással együtt. Az évszaktól függően javasolt köntös is. Mondjuk, nekem annak ellenére jól jött, hogy nyáron voltam kórházban. A hasamon lévő seb miatt, nem nagyon tudtam volna mást felvenni, amikor lázam volt és fáztam. Szintén a hőmérséklettől függően zokni is javasolt, de más ruhára nem igazán van ott szükség.
Evőeszközök hol kellenek, hol nem. Nem tudom éppen mitől függtek, de érdemes erre is gondolni. Egy kés, egy villa, egy kanál, egy kiskanál, egy tányér és egy pohár nem árt ha van velünk.
A higiéniáról se feledkezzünk meg! Zsebkendő, WC-papír, törölköző, mosdó-szivacs (!) szappan, fogkefe, fogkrém és tusfürdő is legyen velünk. Én egy hétig voltam bent, de nem mostam hajat és nem borotválkoztam. Szerintem, ennyi időt még épp ki lehet így bírni, de ha esetleg valaki tovább van bent, vagy nem bírja ki ennyi ideig sem, akkor sem kell feltétlenül bevinni, ha van valaki, aki behozza.
Ennyit a “muszáj” dolgokról, most jöjjenek az “unatkozás elleni” eszközök.
Egy könyvet érdemes bevinni. Ha kiolvastuk, a látogatóktól lehet kérni másikat. Mindamellett, szerintem a legtöbb kórházban van újságos, vagy kioszk, ahol lehet kapni olvasnivalót.
Ha szükségünk van “zajra” (nekem általában nagyon van), javasolt zsebrádiót és/vagy zsebtévét is bevinni. Én utóbbit vittem, mert TV-freak vagyok. Egyébként ehhez képest elég keveset néztem. Az osztályon különben is volt egy TV, javasolt ezután érdeklődni előre. A TV, akár milyen kicsi is, érték. Ne kockáztassuk, hogy ellopják. Amire viszont feltétlenül figyeljünk, hogy legyen ezekhez az eszközökhöz fülhallgatónk is. Nem biztos, hogy a betegtársaink is annyira szeretnének TV-zni vagy rádiózni, mint amennyire mi.
Mobiltelefont csak akkor vigyünk be, ha nagyon nem tudunk meglenni nélküle. Én a benntartózkodásom hatodik napján kapcsoltam be először. De hogy őszinte legyek, bőven meglettem volna nélküle még akkor is. A barátoknál, rokonoknál biztos van telefon, azokat biztosan használhatjuk, ha feltétlenül szükséges. Különben meg a mobil is csak potenciális tolvajzsákmány.
Nagyjából ennyi, amennyit előre kell tudni, és amire készülni kell. Sok meglepetés nem fogja a beteget várni. Ami egy kulcsfontosságú dolog és nagyon érdemes rá odafigyelni, hogy a nővérekkel legyünk kedvesek. Egyfelől azért, mert hihetetlenül nehéz munkát végeznek, másfelől pedig azért, mert rengeteget tudnak segíteni. Nyilván én sem tudtam mindenre felkészülni, és voltak váratlan helyzetek, de a nővéreknek köszönhetően viszonylag könnyen átlendültem ezeken. Nagy baj, hogy nem ismerik el őket kellőképpen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése