2009. május 15. (Péntek)

2009.05.15-én meglett a szövettan eredménye. Ez annak a szövettannak volt az eredménye, amit a gyomortükrözésnél vett le a doktornő. Negatív lett. De 95%-ban erre lehetett számítani.
Most következzen röviden egy kis anatómiai és orvoslás-technológiai elmélet, úgy, ahogy nekem sikerült megértenem és megjegyeznem. Ha van az olvasók között nálam hozzáértőbb és alapvető hibát látna a leírtakban, kérem feltétlenül javítson ki! Egyébként pedig a Wikipédia-n szerezhető némi szaktudás a gyomorról. (Megjegyés 1: A Irodalomnál említett Horváth Örs Péter professzor műtött engem is; Megjegyzés 2: az én daganatom az Antrumnál (10) helyezkedett el.)

Nos, azért lehettünk biztosak előre abban, hogy negatív lesz a szövettan eredménye, mert az a szerkezet, amely a gyomromban volt, csak a gyomor felszínét kapirgálta. Alapvetően nem az a feladata, hogy szövetmintát vegyen, hanem, hogy egy kamera segítségével vizuális vizsgálatot tegyen vele a hozzáértő szakorvos. A gyomor több (ha jól emlékszem négy) rétegből áll. Ezek a rétegek egyenként is lehetnek „fertőződtek” , azaz kicsi az esély, hogy pont a legkülső réteg, ahonnan a mintát veszik, legyen beteg. De még ha az is, ez a szerkezet nem képes célzott mintavételre, ezért még inkább csökken a pontosság. Mindezek fényében, a szövettan eredményét a következőképp kellett értékelni:
a) pozitív: betaláltak a beteg szövetbe; meglehet ijedni és komolyan kell venni. Biztosan szükséges a műtét.
b) negatív: nem feltétlenül egészséges a terület; további, alaposabb vizsgálatokra lesz szükség, nem lehet megelégedni az eredménnyel. Viszont van van esély a műtét elkerülésére.

Ennek megfelelően, az én esetemben is újabb vizsgálatra volt szükség. Mire meglett a szövettan eredménye, a doktornő már konzultált a kollégáival és azt javasolta, hogy a biopszia legyen a következő lépés. Ez a vizsgálat röviden annyit jelent, hogy a hasfalon keresztül, egy tű segítségével mintát vesznek az összes rétegből. Ez a vizsgálat már durvább, az én fejemben ez már egy kisebb műtéttel ért fel.

Nem voltam nyugodt. Nem csak a rám váró újabb beavatkozás miatt, hanem azért is, mert nem tudtam elfogadni, hogy beteg vagyok. Egyfolytában az járt az eszemben, hogy nem lehet, hogy ez egy rosszindulatú valami legyen. Egyszerűen képtelenség, hiszen semmi jelét nem érzékeltem. Nem fogytam, nem volt rossz közérzetem, nem romlott a megelőző időszakban az általános egészségi állapotom. Mindemellett, a közvetlen környezetem, legközelebbi családtagjaim és barátaim sem tudták elképzelni, hogy ez valami csúnyaság legyen.
Talán az általános pozitív hozzáállás és környezet miatt, rövid időn belül azon kaptam magam, hogy megállás nélkül azt szuggeráltam magamba, hogy ez csak egy mióma típusú valami lehet és majd nem is kell eltávolítani, csak gyógyszeresen kezelni. Bár ennek az esetnek ekkor még volt reális esélye, utólag tudom, hogy ez nem volt jó hozzáállás. Egyrészt, mert az a dolog ott már kialakult és nem hiszek abban, hogy erős koncentrációval át tudom konvertálni rosszból jóba. Másfelől pedig, ha kiderül, hogy mégsem úgy van, ahogy én szeretném, akkor az váratlanul fog érni, nagyot csalódok és kétségbe fogok esni. Nem árt, ha néha a rosszra is felkészülünk lélekben.

A leghasznosabb viszont, szerintem az, ha erősen arra gondolunk, hogy meg fogunk gyógyulni. Tök mindegy, hogy mi lesz az eredmény, hogy jó- vagy rosszindulatú, a lényeg, hogy fel fogunk épülni. Olyat még nem hallottam (hiteles forrásból), hogy valakinek volt egy rákos daganata és annyit szuggerálta, hogy egyszer csak átalakult miómává. Olyanról viszont többször is hallottam, hogy valakinek volt egy rákos daganat és olyan erős volt benne az élni akarás, hogy meggyógyult a betegségéből.
A múltra nem lehetünk hatással. Ami történt megtörtént. Valami miatt kialakult az a daganat bennem. Úgy látszik, úgy éltem az életem, hogy ennek be kellett következnie. Most már eltüntetni nem lehet. Az viszont, hogy a betegség hatására, hogyan fogok változtatni az életemen és miképp élek majd a jövőben, csak rajtam múlik.

Mióta, túl vagyok a műtéten, gyakran eszembe jut az a közismert mondás, miszerint: „Ma kezdődik életed hátralévő része.” Mindig szerettem ezt a mondást. Rendkívül egyszerű, de lényegre törő. Valószínűleg ezért is szeretik idézni annyian. Nekem ez a betegség kellett ahhoz, hogy igazi értelmet nyerjen.